60 év felettiek munkábanál

A cégek előszeretettel válogatnak a megüresedett pozícióra jelentkezők közül, az alapján, hogy ki hány éves. A kor nem mindig előny egy megpályázott állás kapcsán. Ha az ember fiatal, akkor valószínűsítik, hogy nincs meg a kellő tapasztalata vagy komolysága a munkához, ha középkorú, akkor sejteni vélik, hogy családot alapít a közeljövőben és majd ez okoz zavart a munkavégzésben, ha pedig idősebb, akkor pedig úgy gondolják, hogy megromolhat az egészségi állapota, vagy ha már abban a korban van, akkor nemsokára kéri a nyugdíjazását. Állás Pécs központjában és körzetében a számukra is akad. Vannak olyan cégvezetők és cégek, akik úgy vélik, hogy a hatvan év felettieknek a munkatapasztalata és rutinja megéri a kockázatot, még akkor is, ha beigazolódik a félelmük és valóban csak rövid ideig tudhatják munkavállalójuknak az embert. Az a tapasztalati előny, amivel ezek a dolgozók rendelkeznek felbecsülhetetlenek. Ha tudásuknak csak egy kis töredékét adják át a többi dolgozónak, már akkor is jobban járt a munkaadó, mintha egy másik kevésbé tapasztalt jelöltet választott volna.